Otthonfelújítási támogatás

Nagyszerű lehetőség a családtámogatási rendszer egyik alappillére az OFT (Otthonfelújítási Támogatás) program mely keretén belül akár 3.000.000. Ft Állami támogatásban részesülhet az a magánszemély, aki az alapkritériumoknak megfelel.
E támogatás keretein belül megvalósulandó beruházás nagy előnye, hogy a megtérülési idő így jóval rövidebb lesz, hiszen a teljes bekerülési költség 50%-át az Állam visszatéríti az erre jogosult magánszemélynek, maximum 3.000.000. Ft-ig.

A támogatást 2022. végéig lehet igényelni!

Azon szülők vehetik igénybe a maximum 3.000.000. Ft támogatást, akik legalább egy, 25 évesnél nem idősebb gyereket nevelnek, ideértve a 12 hétnél idősebb magzatot is. A családok mellett élettársi kapcsolatban élők és egyedülálló szülők is igényelhetik a támogatást.
Az igénylő családnak legalább egy éve a támogatással érintett lakásban kell élnie.

Ez alól kivételt jelent:

  • a magzat és az egy évnél nem régebben született gyermek,
  • a lakás tulajdonjogának megszerzésére egy éven belül került sor.

Az ingatlanhoz kapcsolódó feltétel, hogy az igénylő(k)nek a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie.
Az igénylőnek (vagy pl. együtt élő házastársak, élettársak esetében együttes igénylés esetén legalább az egyiküknek) rendelkeznie kell legalább egy év társadalombiztosítási jogviszonnyal.
Emellett az igénylő köztartozása nem haladhatja meg az 5.000 Ft-ot.

HET pályázat

Az RRF-6.2.1 „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” című pályázat nagy népszerűségnek örvend, ezért a PSC Solar és anyavállalata (Fort-Bau Zrt.) szakmai és kivitelezői támogatást nyújt azoknak a pályázóknak, akik ezt a lehetőséget szeretnék kihasználni.

A pályázat keretén belül kizárólag az alábbi két különböző műszaki tartalom egyikére igényelhető támogatás:

  • tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítése, elnyerhető támogatás legfeljebb bruttó 2.900.000 Ft
  • tetőszerkezetre helyezett, alább részletezett kapacitáskorlát mellett napelemes rendszer létesítése, fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyúval, villamosenergia tároló beépítése és nyílászáró cseréje, elnyerhető támogatás legfeljebb bruttó 11.300.000 Ft.

Pályázók köre: nagykorú természetes személyek (magánszemélyek), a 2020-as évben jövedelemmel rendelkezők a személyi jövedelemadó bevallás szerinti összevont jövedelmüknek egy főre jutó összege 0 Ft és 4.850.000 Ft közé esik.

A beruházás csak a regisztrált kivitelezői listából választott, szerződött kivitelezővel valósítható meg, melynek természetesen anyavállaltunk megfelelt és eleget tett.
Kérjen ingyenes szakmai tanácsadást a jelenleg is futó pályázattal kapcsolatban!

Ingyenes visszahívás

Adja meg az adatait, és 24 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot

"*" a kötelező mezőket jelöli

Név*
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.